kilike/ illusztráció/ 3 comments

Nyírfa szerettem volna lenni. Karcsú, fehér derekú fácska egy patak partján, hosszú hajamat könnyedén lobogtatta volna a legkisebb szellő. Szerettem azt gondolni, hogy ez orosz dédnagyanyám vére bennem.

Aztán inkább meggyfa. Vaskos törzzsel, ami elbírja egy-kettő…öt-hat-hét gyerek terhét; kesze-kusza, másznivaló ágakkal, ahol jókat lehet olvasni meg játszani, és ahol fészket raknak a madarak; sűrű, rejtekadó lombbal, ami biztonságot ad, ahova el lehet bújni, ha valami fáj; hófehér, libegő virágokkal, hogy kicsit szebbé tegyem magam körül a világot, nem az egészet, nem voltam én olyan nagyravágyó, csak azt a kertet, azt a sarkot, ahol állok; és persze sok-sok finom gyümölccsel, ami táplál, ami életet ad. Azt is elképzeltem, milyen jó piknikeket lehet majd rendezni az ágaim alatt. Gyermekeink majd jólnevelten szaladgálnak a puha füvön, míg én hímzem, kötöm, rajzolom a szebbnél szebb virágokat; mindig elpakolnak maguk után és csüngenek a szavaimon.

Csak a viharokat nem képzeltem el előre. Meg a szárazságot. Hogy meglehetősen göcsörtös, zilált kis fa leszek, akinek lesz, amikor metszeni kell az ágait, vagy egy jólnevelt gyermekem a játék hevében letöri; hogy a virágzás sokszor kimerül abban, hogy úgy-ahogy elrendezzük magunkat estére, mert a gyerekek mégsem pakolnak el maguk után, hogy aztán másnap újra mindent széthányjunk; és hogy milyen, de milyen sok gyümölcs kell ennyi gyereknek. A kínzó kérdést, hogy elég vagyok-e? Elég édes, elég nagy, elég szép – elég vagyok nekik?

Hogy sokszor semmi látványos nem történik a föld fölött.

Majdnem teljesen ki kellett száradnom ahhoz, hogy rájöjjek, talán foglalkozhatnék a gyökereimmel is. Igaz, hogy azt nem látja senki. Olyan, mintha nem történne semmi. Pedig csak a csendes gyökerezés ideje van. És mélyre kell nyúlni, le, egészen az élő víz forrásáig. Nem spórolhatom meg sem az igeolvasást, sem az imádságot. Ahogy Luther mondta: “Ma sok dolgom van, úgyhogy ma sokat fogok imádkozni.” Végre azt is megtanultam, hogy aludni muszáj, legalább addig, amíg hagynak, nem fogok tudni helyette virágba borulni. A mi fáink is még csak rügyeznek a kertben, de a gyökerek már küldik fölfelé a tápanyagot, egy évgyűrűvel vastagabb a derekuk és eljön majd a gyümölcstermés ideje is.

Én most lefelé növekszem.

 

3 Comments

  1. Nagyon szép gondolatok!
    🙂 megszívlelendő…

  2. Nem a látványos a lényeges… mennyire el tudja vonni a figyelmünket a sok lényegtelenre koncentrálással e világ fejedelme! …Meg a magunk és gyümölcseink nézegetésével, vizsgálgatásával. Holott magunktól semmik vagyunk. Miért felejtem el ezt minden nap újra???!
    Nagyon köszönöm a figyelmeztetést!
    Anna

    1. Ez nehéz lecke, nekem az egyik legnehezebb…

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>
*
*